Erdei iskolában voltunk
2019
Iskolánk 22 negyedik évfolyamos tanulója május 22-24-ig ERDEI ISKOLÁBAN töltötte ezt a néhány napot.
Szállásunk Kunfehértón a Sporttáborban volt. Szülők segítségével utaztunk a táborba. A szállás elfoglalása után közösen kidolgoztuk a táborunk HÁZIRENDJÉT, csapatokba szerveződtünk, és hozzá is kezdtünk az első program megvalósításához: az üdülőfalu megismeréséhez. A Tájházban tett látogatás alkalmával megismerhettük Kunfehértó múltját is: az itt élő emberek mindennapi életét, szokásait, munkaeszközeit, hagyományait. Az első nap programját este jó hangulatú PIZSAMAPARTIVAL zártuk.
A második nap programja a reggeli torna és a finom reggeli elfogyasztása után az év madarának, emlősének, fájának és rovarának felkutatása volt. Csapataink internetes kutatómunkával, tudástérkép és rövid beszámoló készítésével ismertették meg egymással egy-egy témáról szerzett ismereteiket. Délután látogatást tehettünk a helyi Sporthorgász Centrumba, ahol a gyerekek szakszerű segítség mellett lehetőséget kaptak horgásztudományuk kipróbálására. Bár az időjárás nem volt hozzánk kegyes, a fiúk egymás után fogták ki a törpeharcsákat, kárászokat. Kicsit fázósan, de annál nagyobb lelkesedéssel tértünk vissza szálláshelyünkre. Az esti programunk KI MIT TUD volt, ahol mindenki megmutathatta a benne szunnyadó, eddig nem ismert tehetségét is.
Harmadik napunk a produktumok bemutatásáról, a program zárásáról szól. Andi által összeállított Természettudományos TOTÓ kitöltése is egyfajta összegzést adott az itt szerzett ismeretekről. Értékeltük a csapatok munkáit és az egyéni munkákat is.
A kötött programok mellett szabadidős programok is voltak. Foci, tollaslabda, UNO, ugráló játék, célba dobás, sok-sok nevetés tették színesebbé az itt töltött időt. Nagyon finom ételeket ettünk, amiért köszönetet mondunk Horti Norbert vállalkozónak. A hazautazásban szintén a szülők segítettek bennünket, amiért szintén nagy köszönet jár. A tanulás mellett lehetőség nyílt egymás jobb megismerésére és a közösségépítésre is.
Csordás Krisztina, Kuklis Andrea, Taskovicsné László Erika táborvezetők