Találatok a következő kifejezésre: nagy
Cikkek
2017
Iskolanyitogató programsorozatunk keretében iskolánk vendégül látta városunk több óvodájának nagycsoportosait.
Játékos foglalkozásokon vettek
részt a gyerekek, sportoltak és néptáncoltak a hatalmas, felújított
sportcsarnokunkban. Ez a rendezvény az óvónők – tanítónők szakmai
találkozójával kezdődött, melyen a résztvevők megosztották tapasztalataikat
egymással, ezzel könnyítve az óvoda – iskola átmenetet, valamint az
iskolaválasztást.
2017
Játékos csapatunk az ORSZÁGOS DÖNTŐBEN!
Ebben a tanévben végre sikerült az országos elődöntőből az országos döntőbe jutni iskolánk csapatának. Rendkívül erős és többszörös döntős iskolákat utasított maga mögé. A tíz versenyszámból álló versenyen 7-et megnyertünk és még egy apró botlás is belefért. A győzelem egy percig sem forgott veszélyben. A döntő EGERBEN lesz március 25-én.
Fődi Ádám,Ságodi Levente, Nagy Lúcia 5.b,
2017
Idén február 18-án került sor az iskola alsó tagozatos tanulóinak farsangi báljára, melyet a negyedik évfolyamosok szerveztek.
Mindenki izgatottan készülődött a hétvégi programra.
Délután kettő órára a vidám gyereksereg és az érdeklődő szülők elfoglalták az
iskola tornatermét. Minden kisgyerek bemutatta jelmezét és fénykép is készült
róluk. Ezután az osztályok táncai következtek. A gondosan elkészített
jelmezeket, egyéni ötleteket a zsűri megjutalmazta. A fellépő csoportok egy-egy
tortát kaptak. Az aulában különféle játékok várták a gyerekeket. Mindenki
kipróbálhatta az ügyességét és kapott egy-egy ajándékot. A délutánt tombolasorsolással zártuk, ahol
rengeteg nyeremény talált gazdára. A fődíj egy torta volt. Ezen a vidám
délutánon gyerek és felnőtt egyaránt pompásan szórakozott, mindenki nagyon jól
érezte magát.
2016
2016
A Kiskunhalasi Kertvárosi Általános
Iskolában 2016. november 28-án kezdetét vette a tanév projektje, mely a „Népek
karácsonya” jegyében telik.
Advent első vasárnapját követő hétfőn
iskolánkban elkezdődött a projekt. Az ünnepélyes megnyitó advent jegyében telt,
hiszen iskolánkban hagyomány, hogy együtt gyújtunk gyertyát. A rövid ünnepi
műsor keretében felidéztük az advent, az az adventi koszorú jelentőségét,
illetve megismertettük az évfolyamokkal a rájuk váró feladatokat. Minden
évfolyam a kapott ország karácsonyi szokásairól készít egy tablót, mely az
iskola aulájában kerül kihelyezésre. Karácsonyi műsorunk nagyon színes lesz,
hiszen tanulóink Magyarország, Németország, Anglia, Finnország, Olaszország,
Erdély, Oroszország karácsonyi népszokásaiból készít egy rövidke műsort.
Békés, boldog, adventi készülődést
kívánunk!
2016
A november 20-àn Budapesten rendezett Országos Gyorstollas
Bajnokság junior korcsoportjàban rendkívüli eredménnyel zárt iskolànk csapata.
6 versenyzőnk közül kettő a dobogóra is állhatott.
A remekül jàtszó debreceni Veres Georgina elleni
felejthetetlen mérkőzésen Rácz-Fodor Vivien 7.a osztályos tanulónk stabil
játékkal, veretlenül nyerte a rangos versenyt.
Szintén impozáns játékot mutatott Süveges Bence 6.b osztályos
tanulónk, aki 8 mérkőzéséből csak 2 vereséget szenvedett, amivel a harmadik
helyen végzett Forczek Zsófiàval ( Szilády Ref. Gimn.) megosztva.
Felkészítőjük Igás Andor.
Gratulálunk a nagyszerű eredményhez!